Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

MODELLKÍSÉRLETI PROGRAM INDUL A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK FEJLESZTÉSÉRE

Több mint kétmilliárd forintból modellkísérleti program indul a gyermekjóléti szolgálatok szociális segítő tevékenységének fejlesztésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

 

Czibere Károly emlékeztetett: jövő szeptembertől kötelező feladat lesz az óvodai és iskolai segítő tevékenység megszervezése az ország 197 járásában.

A most induló kísérleti program keretében 48 gyermekjóléti központ 20-40 millió forintos támogatásból 12 hónapon keresztül felkészíti az említett intézményeket az új feladatra, amire a kormány jövő szeptembertől 5,6 milliárd forintot biztosít évente – tette hozzá.

Ezzel másfélszeresére nő a család- és gyermekjóléti szolgáltatások jelenleg 11 milliárd forintos központi forrása – jegyezte meg.

Az államtitkár szerint a program azt szolgálja, hogy a szolgálatok időben feltárják és kiszűrjék a gyermekek biztonságát veszélyeztető körülményeket, a bántalmazást, elhanyagolást, és megelőzhető legyen a gyermek kiemelése a családból.

Czibere Károly hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy minden gyermek számára erős, biztonságos kezdést nyújtson.

Közlése szerint az elmúlt években ezt segítette az, hogy a kormányzat többszörösére emelte a Biztos kezdet gyermekházak számát. Bevezették a három éves kortól kötelező óvodai ellátást, és kiterjesztették az ingyenes gyermekétkeztetést, 48-ról 197-re emelték a gyermekjóléti központok számát és kétszintűvé tették az ellátást – sorolta.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy megerősítették a gyermekvédelmi jelzőrendszert: a köznevelési és az egészségügyi törvénybe is bekerült, hogy a pedagógus és az orvos köteles jelenteni, ha veszélyeztetett gyermekkel találkozik.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az iskolai és óvodai segítő munka ma is működik a gyermekjóléti szolgálatoknál, de nem általános, a kísérleti program célja, hogy a jelzőrendszerbe beiktassa az iskolát.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere elmondta: a tolnai megyeszékhelyen eddig mintegy ezer gyermeket ért el a gyermekjóléti szolgálat, a programnak köszönhetően a szekszárdi járás tíz intézményében több mint háromezer gyerekkel foglalkoznak majd.

Szabó János, a Gyermekvédelmi Szolgálatok Országos Egyesületének alelnöke közölte: becslésük szerint a szolgálatoknak ezer gyermekenként egy új munkatársra lesz szükségük a feladat ellátásához.

 

forrás: magyaridok.hu