Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Nem lesz gyermekotthonnak nevezett tömegszállás Magyarországon

A kormány programjának megfelelően 2019 végéig megszűnnek a gyermekotthonoknak nevezett tömegszállások Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

Czibere Károly a Kárpát-medencei gyermekvédelmi konferencia megnyitóján elmondta: jelenleg tizenhárom településen működik még összesen tizenöt ilyen nagy intézmény. Az ott élő gyerekek 8-10-12 személyes lakóotthonokban történő elhelyezésére 4,2 milliárd forintot biztosít a kormány - tette hozzá.

Közölte, folytatódik a nevelőszülői toborzás, jelenleg a rászoruló gyerekek kétharmada van nevelőszülőknél. Ez év végére - a 2013-ban megfogalmazott elvárásnak megfelelően - a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százalékát nevelőszülőknél helyezik el - hangsúlyozta az államtitkár.

Tájékoztatása szerint 112 Biztos kezdet gyerekház működik, ezek célja, hogy a hátrányos helyzetű településeken élő családok gyermekeinek olyan szolgáltatásokat biztosítson, amelyek hozzájárulnak későbbi iskolai sikerükhöz. Júliusban további 50 ház kialakítására írnak ki pályázatot, míg a Tanoda program keretében tavaly júliusban megjelent pályázat eredményeként 162 tanoda működik az országban, de ezek számát is növelni szeretnék.

A konferencián az államtitkár beszélt arról is, hogy jövőre lesz húszéves a gyermekvédelmi törvény, ami alkalmat ad a számvetésre. A folyamat során áttekintik, milyen változások mentek végbe a gyermekvédelemben, a gyermekjóléti szolgáltatásokban, milyen problémákkal küzdenek a Kárpát-medencében jelenleg is a határon túli szervezetek, és milyen feltételek között lehetséges a kölcsönös tapasztalatátadás - mondta.

Czibere Károly kiemelte a hazai gyermekjóléti rendszer átalakítását, amelynek során elválasztották egymástól a hatósági és a szolgáltatói tevékenységet, így helyben több figyelmet tudnak fordítani a szakemberek a családokra.

A jogszabályok minden eszközt megadnak a gyermekjóléti szolgálatnak, a gyámügynek ahhoz, hogy "lépjenek, s a gyerekek érdekében az ajtót is rátörjék azokra, akik nem működnek együtt" - közölte a Gyöngyösön halálra éheztetett kislány esetéről szólva Czibere Károly, és kiemelte: ehhez a beavatkozáshoz nem kell a rendőrségre várni, a jogszabályi környezet kellő felhatalmazást ad a cselekvésre.

Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott jó döntésnek nevezte, hogy az állam a saját kezébe vette a gyermekgondozói hálózatot, és vállalja a felelősséget a működtetéséért. Ugyanakkor - Czibere Károlyhoz hasonlóan - ő is szorgalmazta a gyermekgondozás, a nevelőszülői hivatás társadalmi elismertségének, megbecsülésének növelését.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere elmondta: a város évi 460 millió forintot fordít szociális intézményhálózatának működtetésére, az Új főnix terv keretében pedig 500 millió forintot különítettek el a család- és gyermekvédelmi központ új székházának felépítésére.

A háromnapos Kárpát-medencei gyermekvédelmi konferencián a hazai szakemberek előadásai mellett bemutatkoznak erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai gyermekvédelmi szolgálatok, közösségek is.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma