Család- és Gyermekjóléti Központ

Mediáció

Mi is a mediáció, hogyan segítünk?

Speciális konfliktuskezelő módszer. Két fél vitája kapcsán egy semleges harmadik fél – maga a mediátor segít kommunikálni, anélkül, hogy bárkinek is igazat adna. Tehát nem igazságot teszünk, nem mondunk véleményt, nem teszünk javaslatot megoldásokra, hanem abban igyekszünk segíteni, hogy Önök tudjanak egymással beszélgetni, kötött, irányított keretek között. Célunk, hogy Önök egyezségre jussanak, célunk, hogy olyan megoldás szülessék, mely mindkét fél számára kielégítő. Önök, mint mediációban résztvevő felek szabják meg a szóba kerülő témákat, a megoldást, de a beszélgetés folyamatát mi mediátorok kontrolláljuk, annak menetéért mi vagyunk a felelősek. Igyekszünk Önöknek abban segíteni, hogy a problémák tisztázódjanak és mindketten elégedetten, ahogy mi hívjuk győztes-győztes helyzetben álljanak fel a beszélgetés végén.

Mi is a mediáció előnye?

Olyan helyzetet teremt, hogy a vita beszélgetéssé alakul át. Így lehetőség adódik a kommunikációra egymás között, hogy beszélhessenek, figyelhessenek, érzéseket, ötleteket elmondhassanak. Megoldás az Önök közös megállapodásával, fokozatosan, lépésről lépésre fog történni, mely hosszútávú változást fog eredményezni.

Mikor lehet szükség mediációra?

  • Ha konfliktus adódik szomszédjával, munkatársával, gyermeke pedagógusával, párjával, gyermekével, hozzátartozójával és úgy érzi, a másik fél nem hallgatja meg, nem érti meg, csak a maga álláspontját szajkózza, forduljon hozzánk bizalommal
  • Ha érdekellentéte, nyílt konfliktusa van valakivel, amit nem tud belátható időn belül megoldani, viszont szüksége van a másik féllel való együttműködés fenntartására.

Mediáció működhet, ha:

  • ha Önök számára a fennálló kapcsolat fontos
  • hatalmi különbség nincs a vitázók között
  • megoldást akarnak
  • fontos a bizalom
  • mindkét félnek szüksége van arra, hogy kiengedje a gőzt
  • felek nem kommunikálnak egymással, de készek arra, hogy egy harmadik fél segítsen a kommunikációban
  • külső segítség nélkül nem működik a tárgyalás
  • nem találtak eddig megoldást a vitára, de igénylik annak elrendezését
  • egyéb megoldások már befuccsoltak
  • vita rendezetlensége elfogadhatatlan mindkét fél számára
  • önként vállalják mindketten
  • mediátort elfogadják és elfogulatlannak tekintik mindketten
  • résztvevők képesek a problémák megoldására

A mediátor nem járhat el:

  • ha valamelyik felet képviseli,
  • ha valamelyik félnek hozzátartozója,
  • ha bármelyik féllel munkaviszonyban áll,
  • ha a felek bármelyikével összefonódásban lévő szervezet a mediátort foglalkoztató jogi személy.
  • bizonyos viták nem oldhatóak meg a mediáció segítségével: különösen azok nem, ahol erőszak vagy komoly zaklatás van jelen;
  • Továbbá; ha a mediátor bármilyen egyéb oknál fogva nem tudja megőrizni semlegességét, pártatlanságát. (Pl. ő maga egy hasonló helyzetet élt már meg és emiatt érzelmileg érintett.)

Kedvezőtlen a mediációra:

  • a felek között nagymértékű hatalmi erőeltolódás van;
  • felsőbb hatóságra van szükség a döntéshozáshoz;
  • jogi eljárás már folyamatban van;
  • alapvető jogok forognak kockán- például személyi biztonság;
  • a felek egyike sem érzi magát biztonságban;
  • a két fél állásfoglalása szélsőséges és merev.